Az éjjel almafa voltam.
A ritka félhomályban
szedtem egy almát magamról,
aztán merengve álltam,
mint akinek hazudtak, és
még csak nem is szólhat, mert hát,
az almafák nem tudnak
- emiatt vannak az almák.
És emiatt mondtam már rég,
hogy emiatt hiszem nagyon,
hogy valamit érezni tudnék,
ha egyszer mégis hagyom.

Ha valaki így is megsejt,
mondjuk, mert szelíden nézek,
megmosom az almákat, hogy
tiszta legyen, amit érzek.
Akkor majd kiderül,
hogy hármunk közül ki felel: élek...
Az almafa-én, az alma,
vagy ami nektek kifele lélek,
belül meg vélt világ, bár
sokat használt, halk szavakkal,
mint akárki közületek,
tegezõdik a csillagokkal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.